Taroltak a magyar diákok a nemzetközi versenyeken, itt vannak az eredmények

A negyvenkilenc versenyző huszonegy különböző állami fenntartásban lévő intézménybe és négy egyetemi gyakorlóiskolába járt a 2016-2017. tanévben. Versenyzőink egyéni versenyeken nyolc arany-, tizenöt ezüst-, nyolc bronzérmet, csapatversenyeken két arany és egy ezüstérmet értek el, teljesítményükért nyolcan dicséretben részesültek –  közölte a kormányzati oldalon az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

28. Nemzetközi Biológiai Olimpia

Itt 64 ország középiskolás tanulója vett részt. A magyar csapat egy arany, két ezüst és egy bronzéremmel zárta a versenyt.

 25. Nemzetközi Filozófiai Olimpia

Az idei olimpián 45 ország versenyzői vettek részt. Az olimpikonoknak négy óra alatt anyanyelvüktől eltérő nyelven (angol, francia, német vagy spanyol) a megadott négy téma (idézet) egyike alapján kellett esszét írniuk. Itt egy arany érem született, egy diák pedig elismerést kapott.

 48. Nemzetközi Fizikai Olimpia

A Yogyakartában megrendezett olimpián 86 ország 395 versenyző vett részt, a magyar csapat egy arany-, és négy ezüstéremmel végzett versenyen.

 14. Nemzetközi Földrajzi Olimpia

A 14. Nemzetközi Földrajzi Olimpiára 45 ország 174 diákot delegált. A versenyzőket a HunGeoContest országos, angol nyelvű földrajzverseny keretében válogatták ki. A magyar csapat két ezüst és egy bronzéremmel zárt.

29. Nemzetközi Informatikai Olimpia

Az olimpián 84 ország 304 versenyzője vett részt. Kiemelendő Gáspár Attila teljesítménye, aki aranyérmet szerzett az idei és a tavalyi Nemzetközi Matematikai Diákolimpián is. Rajta kívül 2 magyar diák szerzett még érmet.

 49. Nemzetközi Kémiai Olimpia

A versenyen 78 nemzet 297 diákja vett részt. Az országok nem hivatalos pontversenyében a pontok alapján a magyar csapat a 10. helyet szerezte meg. A verseny végül négy ezüstéremmel zárult a hazai diákok részéről.

 58. Nemzetközi Matematikai Olimpia

A versenyen 111 ország 615 diákja vett részt. Az országok nem hivatalos pontversenyében Magyarország a 22-24. helyen végzett, két arany, egy ezüst és egy bronzéremmel, valamint két dicsérettel.

Összesítésben a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai szerezték a legtöbb érmet, de sok helyezést értek el a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, és a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulói is.

forrás: eduline.hu