Kellemetlen meglepetés az angolérettségin: felsőfokú nyelvvizsgára illő kérdéseket is kaptak a diákok

Az angolérettségiről folyamatos tudósításunkat és legfrissebb híreinket itt találjátok. Az első, szövegértési rész információit itt, a szaktanári véleményt pedig itt találjátok.

Az első feladatban a ‘seen’ szó használata abszolút nem B1-es szintű, inkább B2-t, vagy C1-et közelíti meg, tehát nem egy középszinten megoldható feladatról beszéltünk

– mondta az eduline által megkérdezett szaktanár, aki szerint a második, nyelvhelyességi részben csak ez a feladat okozhatott igazán gondot a vizsgázóknak. A második és harmadik szöveg ezzel szemben sokkal könnyebb, szinte szövegértés nélkül megoldható volt.

A második feladat (ami egyébként egy nagyon unalmas olvasmány) és a harmadik feladat is megoldható volt magának a szövegnek a megértése nélkül is. Ami abszurd egy érettségin. Kikövetkeztethetőek voltak maguk a válaszok, nem kellett érteni, hogy miről szól a feladat.

Vagyis az érettségizők idén megkapták az első igazán nehéz feladatukat, ami az elmúlt három naphoz képest – a könnyűnek mondható feladatsorok után – alighanem kellemetlen meglepetés.

 

Forrás: eduline.hu