DÖK Szakmai Nap 2017.

Október 26-án az Erkel Ferenc Művelődési Központban került megrendezésre az idei tanév DÖK Szakmai Napja, ahol az általános iskolák felső tagozatosai és középiskolások hasznos szakmai előadásokon és workshopokon vehettek részt.

 

A rendezvényt Ament Balázs, a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület elnöke nyitotta meg, aki elmondta, nagy örömére szolgál, hogy minden gyulai iskolából érkeztek diákok és évről évre egyre több fiatalt mozgat meg a szakmai nap. 

A megnyitó után sor került a Városi Diákönkormányzat által Iskolai vagy kollégiumi diákönkormányzatok számára meghirdetett pályázatok eredményhirdetésére. A pályázat Közösségépítő programok és rendezvények megvalósítását kívánta támogatni mintegy 500.00Ft keretösszegből, melyet Gyula Város Diákönkormányzata és a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület biztosított. A Városi Diákönkormányzat döntése alapján a következő pályázatok részesültek díjazásban: 

  • Erkel Ferenc Gimnázium – Az idő nem akadály- sportoljunk együtt több órán át!”  
  • Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégiumai –  „Hétköznapok és Ünnepek a Göndöcs Benedek Kastély lakóinak életében”
  • Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma – „KI-MIT-TUD Tehetségkutató a Harruckernben”
  • Dürer Albert Általános Iskola – „Dürer Közösség Erősítéséért- Dürer- nap”
  • Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye – “Suliújság a Bayban”

 

A díjak átadását a szekcióülések követték. A különböző szekciókban a fiatalok interaktív foglalkozások keretében, gyakorlatiasan dolgozhatták fel az adott témákat. Lehetőségük nyílt foglalkozni az önkéntességgel és külföldi diákprogramokkal, belekóstolhattak az újságírás rejtelmeibe, információkat kaphattak a diákönkormányzatok szakmai működésének hátteréről.

 

Reméljük, mindenki jól érezte magát és hasznos információkkal tért haza!