5 dolog, amit minél előbb meg kell tenned, ha felvettek

1. Keress lakhatást!

A legtöbb hallgató lakóhelyétől távolabb tanul, és bizony az egyik legnagyobb terhet a családnak ilyenkor az elhelyezás jelenti. Alapvetően három opció lehetésges: bejárás, kollégium és albérlet. Mindegyiknek megvan a maga költsége és határai, de a legdrágább szinte mindig az albérlet. Ha kollégiumba mennél, már most érdemes összeszedni a szüókséges papírokat a jelentkezéshez, ezekről bővebb információt az egyetem honlapján találsz. Arra is fel kell készülni, hogy ebben az időszakban az albérletek drágábbak, és – főleg Budapesten és a nagyobb egyetemi városokban – a jobbakat nagyon hamar kiadják. A bejárás leginkább később lehet opció, amikor már rugalmasabb az órarend, az első szemeszterben biztosan kényelmetlenségeket okoz.

2. Tudd, mit írsz alá!

Minden állami ösztöndíjas képzésre felvett hallgatónak alá kell írnia a hallgatói szerződést. Ebben vállalni kell, hogy a képzési idő másfélszeresén belül elvégzed a szakot, majd 20 éven belül legalább az államis féléveknek megfelelő ideig itthon dolgozol. Érdems már most átnézni, milyen feltételeket támasztanak az állami ösztöndíjhoz.

3. Mi legyen a Diákhitellel?

Fontos döntés, hiszen bár anyagi szabadságot jelenethet a Diákhitel, az egyetem befejezését követően akár milliós hiteltartozással is szembesülhetsz. Az azért legyen aranyszabály, hogy csak bulizásra tilos felvenni a hitelt, de persze mindenki maga dönti el, milyen terhet vesz a vállára. A Diákhitel2 konstrukciót csak önköltséges hallgatók vehetik fel, és pont annyit utalnak az egyetem számára, amekkora a tandíj mérétke.

4. Készíts költségvetést!

Sokan először lesznek majd magukra utalva a családi otthontól távol, és ez nem várt gondokat okozhat. Érdemes előre kiszámolni, hogy mennyi pénz megy el olyan alapvető dolgokra, mint az étkezés, vagy a közlekedés. Fontos, hogy tudd, egyes tankönyvek nagyon drágák, és a pótvizsgákért is fizetni kell, így ezeket sem érdemes lehagyni a listáról. Egy jól megtervezett költségvetés segít eldönteni azt is, érdemes-e felvenni a Diákhitelt.

+1. Gólyatábor

Sürgősen jelentkezz a gólyatáborba, ahol már augusztusban megismerkedhetsz a csoporttársaiddal és az idősebb hallgatókkal. Ha nem vagy egy bulis arc, akkor is megéri, hiszen sok hasznos információt szerezhetsz.

 

forrás: eduline.hu