Kortárssegítő konferencia Gyulán

2016. február 19. és 21. között Gyulán első alkalommal kerül megrendezésre az Országos Kortárssegítő Konferencia, fenntartónk a Másért Közhasznú Egyesület szervezésében. A konferencián szervezetenként 4 fő fogadása lehetséges. A rendezvény ideje alatt minden résztvevőnek szállás és étkezés biztosított.

Jelentkezési határidő: 2016.02.07. éjfél

JELENTKEZÉSHEZ KLIKK IDE!

Részletek a konferenciáról:

A konferencia célja, hogy az országban működő, középiskolás kortárssegítőket képző szervezetek, kortárssegítők találkozzanak és megvitassák a kortárssegítés jövőjét, valamint tanuljanak egymástól.

A legtöbb ifjúsági civil szervezet életében folyamatosan problémát jelent az utánpótlás nevelése, illetve az ifjúság, mint célcsoport sűrűn változó igényei miatt a célcsoport hatékony és tartós elérése. Ez kiváltképp igaz az olyan típusú szervezetekre, amelyek nem egy már meglévő közösségben, vagy közösségeket csoportosító intézmények keretein belül működhetnek (pl. ilyenek a kortárssegítők csoportja, művelődési házak, ifjúsági házak, IKSZT-k, stb.) hanem saját helyen, illetve alkalmi helyszíneken tudják munkájukat végezni. Szervezetünk saját hellyel 2014-év nyara óta rendelkezik, ekkor megnyitottuk a Gyulai Ifjúsági Központot. Az központ egyik alaptevékenysége az Ifjúsági Információs Tanácsadó Iroda működtetése valamint ifjúsági közösségi tér fenntartása, ahol a fiatalok védet helyen tudnak kikapcsolódni.

kortárs

Hazánkban igen régóta és széles körben végeznek civil és állami szervezetek kortárssegítő képzést. Nem csak a képzés, a munka, a tréningek térnek el egymásától, hanem a bevont korosztályok is (általános, középiskolások és egyetemisták).
Ezért is tarjuk fontosnak és időszerűnek, hogy egy több lépcsős szakmai munka és párbeszéd kezdődjön meg a szakemberek és a fiatalok között is, ezáltal mindenkit több lehet szakmailag, emberileg pedig új kapcsolatok alakulhatnak ki, amik a jövő szempontjából is hasznosak lehetnek a szervezetek és a fiatalok részére is.

A Konferencia programja:

Péntek
1300-1430 Érkezés, regisztráció
1500 Megnyitó – Köszöntőt mond Sós Judit, Gyula Város Önkormányzatának Szociálpolitikai és Gazdaságfejlesztési osztályvezetője, a hétvége programját ismerteti Szabó Enikő a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület titkára.
1530 Vendég kortárs csoportok bemutatkozása – I. rész – résztvevők 15 perces bemutatkozása
1650 Kávészünet
1700 Vendég kortárs csoportok bemutatkozása – II. rész
1830 Vacsora
2000 Hozz egy játékot!- ismerkedési buli. Közben igény szerinti pótvacsora.

Szombat
800-900 Reggeli
900 Előadások:

I. Fiatalok világa – Szórakozási lehetőségek, szabadidős tevékenységek fiataloknak
Előadó: Fazekas Anna – szociológus
II. X, Y, Z – Generációs különbségek
Előadó: Szicsek Margit – klinikai szakpszichológus

1130 Kávészünet
1150 Előadás:

III. Kortárs vagy kórtárs – Kortársbántalmazás
Előadó: Takács Tímea – klinikai szakpszichológus

1300 Ebéd
1420 Workshop I.

  • Stressz és feszültségkezelés – Takács Tímea, klinikai szakpszichológus
  • Élet-módi – Szabó Andrea, pedagógiai szakpszichológus
  • Európai Mobilitások – Makovi Ágnes, ifjúsági szakember

1550 Kávészünet
1610 Workshop II.

  • Cyber Bullying, online zaklatás – Ament Balázs, ifjúsági szakember
  • Forgat Ó Könyv, milyen egy jó prevenciós videó? – Wallner Róbert, ifjúsági szakember; Krisztován Anikó, szociálpedagógus
  • A kortárssegítés jelene és jövője – Szabó Enikő, ifjúsági szakember

1800 Vacsora
2000 CityRally. Közben igény szerinti pótvacsora.

Vasárnap
830-930 Reggeli
1000 Süti foglalás, vár kóstolás
1200 Könnyes búcsú

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.